A legutóbbi mérkőzéshez képest bővebb kerettel tudtunk kiállni ebben a fordulóban, mivel többen felgyógyultak betegségükből, ill. lejárt az eltiltásuk. Az első félidőben mindkét csapat sok helyzetet alakított ki, de a jobb helyzet kihasználásnak köszönhetően a gólokat mi lőttük. Félidőben 4-0-ás vezetéssel mehettünk a pihenőre. A második félidő elején egy újabb gólt szereztünk, ezután a csapat túlságosan megnyugodott és elkényelmesedett. A vendég csapat három gólt is szerzett. A végén több lehetőség is volt, hogy lezárjuk a mérkőzést, de ezek a lehetőségek ki is maradtak. A mérkőzést összképét nézve gyenge játékkal sikerült meg szerezni a 3 pontot. A csapatot így is dicséret illeti.