A csapat egy fél csapatnyi hiányzóval utazott a mérkőzésre. Az ellenfelünk a tabellán előttünk állt, de nem feltartott kezekkel mentünk ki a pályára. A játéktér finoman fogalmazva is alkalmatlan volt a játékra. A csapat minden utasítást betartva, rendkívül fegyelmezetten futballozott. A két hazai gól betudható a pálya talajának, amihez a hazai csapat jobban tudott alkalmazkodni. Az első félidő végén egy remek akció után sikerült szépíteni. Félidő 2-1. A második félidőben mentünk előre becsülettel, de már nem sikerült egyenlítenünk. A csapat minden dicséretet megérdemel, mert csapatként játszottak, egymásért küzdöttek és nem adták fel. A jövőre nézve bizakodásra adhat okot, hogy hét U16 játékosunk szerepelt, ezen a mérkőzésen.